Nem baj, ha néha minden összeomlik, amit magadról gondolsz

Nem baj, ha néha összetörnek a tükreid. Nem baj, ha időnként megkérdőjelezed magadat. Nem baj, ha alkalmanként minden összeomlik, amit magadról gondolsz. Nem baj, ha néha fájsz, elfáradsz, rossz kedved van, nem gond, ha összeomlasz. Lehetnek ilyen napjaid.

Lehetsz rosszul. Ezek az élet velejárói. Csak arra figyelj, ne ragadj bele!

Éld át ezeket a hangulatokat, érzéseket, aztán végy egy nagy levegőt, állj fel és haladj tovább.

Dolgozni önmagunkon olyan, mint lehántani egy hagyma rétegeit, haladni egyre beljebb és beljebb, egyre mélyebb, finomabb összefüggéseket meglátva. Egészen addig kell a mélybe haladunk, amíg eljutunk mintázataink gyökérokához, energetikai lenyomatához, hogy ott megértve, rálátva a legfinomabb részletre is, el tudjuk engedni azokat.

Az utazás során megélünk sok kis halált és újjászületést: megtapasztaljuk, hogy énünk egyes részei minden lépcsőfoknál meghalnak, és újak születnek, s ezek által teljesebbé válunk és önmagunkhoz képest egyre jobbak, egyre letisztultabbak leszünk.

Az út eleje félelmetes és gyötrelmes. De ahogy haladunk, ezek a folyamatok a megértés által egyre könnyebbé válnak, s képesek leszünk saját magunkra megfigyelőként, kívülről rátekinteni.

Lehet, hogy egyszer azt tanították neked, az érzéseid, a viselkedésed nem helyénvalók, ezért megtanultad azokat elrejteni, és azt mutatni, ami másoknak kényelmes volt, miközben te magad elvesztél. Az igazság azonban az, hogy a másokkal való kapcsolódásainkban el kell jutnunk arra a szintre, ahol önmagunk lehetünk, s ahol a szeretetteljes, nyers őszinteség magától értetődővé válik, főleg a nehéz és fájdalmas szituációkban.

Ha feltetted már magadnak a kérdést, hogy félsz-e feltárni a valódi érzéseidet, félsz-e attól, ha önmagadat adod, nem fognak szeretni, akkor jó úton jársz.

A neheze azonban csak most következik: mindaz, ahogyan eddig éreztél, gondolkodtál, cselekedtél, megkérdőjeleződik.

Repedezik a régi séma, már nem tudod és nem is akarod működtetni, de az újat még nem tudod alkalmazni. Veszel egy mély levegőt és remegő gyomorral, szívdobogással telve, de kimondod az igazságodat.

Fontos, hogy ezt szeretettel és a megfelelő kommunikációval tedd, mert akit támadnak - te tudod a legjobban -, az bezárul. Minél többet gyakorolsz, annál nyugodtabban leszel képes a fájó, nehéz, szégyenletes, félelemmel teli érzéseidet kifejezni, s így a környezeted részéről befogadásra, megértésre találsz.

Ez a legnagyobb paradoxon: azt kell megtanulnod, ha attól való félelmedben, hogy nem fogadnak el önmagadként, te magad tüskés vagy, ha csak sértetten vagdalkozol - mégha jogos is -, ellenállásba ütközöl.

Amint feladod a védekezést és leteszed az álarcaidat, ha önmagadban biztossá és erőssé válsz, képes leszel mindig önmagadat adni és szeretettel kimondani azt, ami benned zajlik.  

S ekkor, szerető közegbe érsz. Ha még nem találtad meg a módszert, ha még nem tudod, hogyan kapcsolódj valódi önmagadhoz, az érzéseidhez, ha nem tudod, milyen kommunikációs és önismereti technikát használj, csak indulj el, válj keresővé és minden rád talál, amire szükséged van. Ne feledd: amint a tanítvány készen áll, megjelenik a tanító és a módszer is.

Forrás: she.hu